$4
A tömeg özönlését a lány még a vonaton megvárta. Nem szerette, ha kis térben sokan vannak ráadásul mindenki lökdösi a másikat. Miután megigazította magán a címer nélküli talárját és gondosan a zsebébe helyezte a Roxmortsi látogatási engedélyét egy sóhaj kíséretében kilépett a folyosóra, ahonnan nem igazán jutott tovább.
- Gyere! – ragadta meg a csuklóját Sirius – ezt neked is látnod kell!
- De ööö nem kellene -
- Psszt! – intette le egy másik, fekete hajú Griffendéles, miután egy kupéba húzta maga után a lányt Sirius.
- Nahát Black, azt hittem a fehér hajú barátnőd csak a fejedben él – nézett végig rajta a szemüveges. A lány nem tudta pontosan, hogyan értelmezze ezt a kijelentést, így csak csendben és esetlenül állt a fiúk között.
- Egyébként James vagyok. James Potter.
Roxanne úgy érezte, felesleges bemutatkoznia, hisz elég valószínű, hogy ő ismerik a lányt.
- Szóval rólatok mesélt Lupin?
- Mesélt rólunk? – csillant fel Sirius szeme, de szinte azonnal értetlen arcot vágott – várj, te mikor találkoztál Remussal?
- Ez most nem lényeg, nézzétek, ott vannak!
A két Griffendéles fiú szinte az ablakra préselődött, úgy bámult kifele, a lány azonban csak a fejük felett pillantott ki.
- Mit kellene látni? – kérdezte halkan.
- Petert! – válaszolták kórusban – éppen próbál barátnőt szerezni – tette hozzá Sirius, mire mindketten elnevették magukat.
- Úgy érzem, lemaradtam. Ki az a Peter és miért baj, ha barátkozik lányokkal is?
- Szóval – fordult meg James – mit mesélt rólunk Remus?
- Nem sokat, azt mondta, nem akarja az én véleményemet befolyásolni. Sajnálom, de ez azért nem lehet ekkora trauma – nevetett fel a lány.
- Kár – nézett maga elé csalódottan pár pillanatig a szemüveges fiú – hol is tartottam? Ja, igen, Peter az a szőke, alacsony, dundi gyerek ott, látod?
- Igen, de még mindig nem értem, miért foglalkoztok vele ennyit.
- Van egy csapatunk – kezdte Sirius – a négy Griffendéles. Tavaly évvégén McGalagony professzor Merlintől kérte, hogy vagy ne jöjjünk vissza, vagy nyugodtabb évben legyen része.
- De nem lesz – vágott a szavába James – már kitaláltuk, hogy -
- Ne lődd le a poént James!
- Szóval – terelte vissza a témát a lány – ebben a csapatban vagytok ti ketten, Peter és – elakadt.
- Remus. Igen.
- Ti meg miért vagytok még a vonaton? – hallatszódott a hátuk mögül egy ismerős hang. Ahogy megfordultak a büfés boszorkánnyal találták szembe magukat. Roxanne azt hitte, haragtartó azokkal szemben, akik nem vásárolnak semmit a kocsijáról, ahogy ő se tette.
- Nem szeretünk a tömeggel leszállni – vont vállat Sirius.
- Már senki sincs a vonaton, nem szökhettek haza! Tűnés! – kiáltotta, ők pedig amilyen gyorsan csak lehetett, kisurrantak a kupéból.
- James! Sirius! – kiáltotta a peronon egy megtermett óriás, akiről Roxanne még csak nem is hallott soha életében.
- Hagrid! – kiáltották a fiúk.
- Öröm látni, hogy segítetek egy elsősön, de ha így haladtok, gyalogolnotok kell az iskoláig.
- Hagrid ő itt Roxanne. Lucius húga és nem elsős.
A férfi kétségbeesett arcát elnézve a lány megszólalt.
- Uram, tényleg nem elsős vagyok, de a Roxfortot csak idén kezdem, ezért lehet megtévesztő a talárom.
- Vagy úgy! – sóhajtott megkönnyebbülten az óriás – de hívj csak Hagridnak. Aki az ő barátjuk – mutatott a fiúkra – az az enyém is. Viszont – fordult a fiúkhoz – ne kelljen még egyszer szólnom, mert tényleg gyalogolni fogtok, nem csónakázni, mint ahogy tavaly is.
- De akkor sem a mi hibánkból maradtunk le – vitatkozott James, majd Siriussal egyetemben elindultak az utolsó szekér felé.
- Jó látni új arcokat is körülöttük – mondta Hagrid a lánynak – remélem neked sikerül kicsit visszafogni őket.
Mielőtt a lány bármit is felelhetett volna Hagrid elindult, hogy az elsősöket a kastélyba kísérje. A lány így kénytelen volt a fiúk után battyogni.
- Sosem említetted, hogy Malfoy!
- Mondtam, hogy a családjaink által ismerem.
- De egy…
- James! Le merném fogadni, hogy ő is hagyománytörő lesz.
- Ne éld bele magad.
- Szia – állt meg Roxanne egy Thesztrál mellett és simogatta meg az állat fejét. Nem bírta tovább hallgatni a fiúk beszélgetését.
- Jól vagy? – lépett mellé értetlenkedve Sirius.
- Persze. Miért kérded?
- A levegőt simogatod és beszélsz hozzá – felelte James olyan tekintettel figyelve a lányt, mintha őrült lenne.
- Dehogy! – vitatkozott az ifjú boszorkány – nem láttatok még Thesztrált?
- Mit?
- Mágikus lények. Ők vannak a hintók elé befogva. Azok látják őket, akik találkoztak a – a lány hirtelen elcsendesedett és olyan halkan fejezte be mondatot, hogy abban sem volt biztos, hogy tényleg kimondta, vagy csak gondolta – halállal.
- Sajnálom – mondta Remus a lánynak, aki abban a percben érkezett oda. A lány egy vállrendítéssel elintézte és lezártnak tekintette a beszélgetést. Nem volt sem kedve sem ereje magyarázkodásba kezdeni. Az út a lány részéről csendben telt hiába beszélt végig szinte a két fekete hajú fiú. A Nagyterem elé érve a lány csatlakozott a beosztásra váró elsősökhöz, a fiúk pedig a lehető legfeltűnőbben jelezték, hogy késve bár, de megérkeztek.
- Találkozzunk a Griffendéleseknél – intett Sirius köszönésképpen a lánynak.
- Úgy legyen – válaszolta halkan a lány, habár biztos volt abban, hogy neki nem lesz akkora szerencséje, mint a Black fiúnak.
Pillanatokkal később McGalagony professzor beinvitálta az elsősöket, majd a tanári emelvény előtt egy csoportban mindenki megállt. Az asztal előtt, ahol a tanárok ültek sorban, egy régi háromlábú széken egy kopott süveg pihent. Roxanne hallott már erről a szakadt kiegészítőről, tudta, hogy ez a Teszlek Süveg mely a hátralévő iskolás évei felől dönt. Inkább félt, mint izgatott volt ezzel kapcsolatban. Félt, hogy csalódást fog okozni, csak éppen az nem volt egyértelmű számára, hogy kinek. Gondolataiban elmerülve szinte észre sem vette, hogy közben elkezdték beosztani az újoncokat a négy házba, a Griffendélbe, a Hollóhátba, a Hugrabugba és természetesen a Mardekárba. A Griffendél ház vezetője zökkentette ki az elmélkedésből.
- Black, Regulus! – habár az idősödő nő nem kiabált, mégis tisztán lehetett hallani a neveket a hatalmas terem minden pontján. A szintén fekete hajú fiú büszkén vonult fel az emelvényre és szinte hozzá sem ért a fejéhez a süveg már kiáltotta is a házát.
- Mardekár!
- Carrow, Flora!
- MARDEKÁR! – Flora ikertestvére Hestia, szintén a kígyó házába került s a lány kezdte feladni a reményt, hogy lesz szerencséje elkerülni. Be akarta bizonyítani, hogy a név nem minden és ő nem olyan, mint amilyennek gondolják.
- Desford, Nanette!
- HOLLÓHÁT!
Néhány Griffendéles és Hugrabugos elsős következett, akiknek a nevét nem igazán jegyezte meg, mivel arra összpontosított a Malfoy lány, hogy mit tehetne azért, hogy ő is megtörje a családi hagyományt. Lázas tervezgetéséből a mélyzöld talárba öltözött boszorkány hangja zökkentette ki.
- Malfoy, Roxanne! – a lány feszülten lépkedett a szék felé, mintha a halálos ítéletét készülnének végrehajtani. Még akkor sem engedte el magát, mikor a fejére került a már több ezer diákot beosztó mágikus fejfedő.
- No lám egy harmadéves – kezdett az egyirányú társalgásba a Süveg, mire a teremben többen is összesúgtak – ritka, ha nem egy elsős sorsa felett kell döntenem, de ne aggódj nem te vagy az első. Nézzük csak, hova tehetnélek… A Durmstrang nagyon jó alapokat adott, de nem a Griffendélhez. Ott vannak a barátaid, igaz? Sajnálom, de az neked nem lenne megfelelő. Nagyon sok minden itt van már a fejedben, csak bíznod kell magadban és ezt tudod, hol tudnád megtenni? MARDEKÁR! – söpört végig a termen a szó, amire többen is vártak.
A frissen beosztott boszorkány próbálta felvenni a szemkontaktust az egyetlen emberrel, akit régebb óta ismert, de nem járt sikerrel. Csalódottan ült le a zöld-ezüst színben pompázó asztalhoz s várta a ceremónia végét.
- Whistler, Mary!
- HOLLÓHÁT! – osztották be az utolsó ifjoncot is. Dumbledore professzor pedig az emelvény elejére sétált, egy állvány mögé és kezdett bele az ünnepi beszédébe. Elmondta az iskola szabályzatának kiemelten fontos pontjait majd sok sikert kívánt az évhez. Miután a lakoma elkezdődött és megjelentek az asztalokon a finomabbnál finomabb ételek, Regulus Black odafordult a lányhoz.
- Ne foglalkozz a bátyámmal és a barátaival, nem éri meg. Siriust már szinte kitagadták anyámék és nem hiszem, hogy te is ezt szeretnéd.
A lány fáradtan sóhajtott, a terve, hogy csendben marad, kudarcba fulladt.
- Nézd Regulus, én is örülök – ejtette ki a szót cinikusan – hogy újra találkozunk, de szerintem meg tudom oldani én magam is a gondjaimat. Jelen pillanatban annak örülnék a legjobban, ha észre sem vennél.
- Te tudod, de aztán ne panaszkodj senkinek – fordult el sértődötten a fiú. Roxannénak nem volt étvágya, sem elég idege ahhoz, hogy a nyüzsgő teremben maradjon, így éhesen és fáradtan állt fel az asztaltól és hagyta el a helységet. Mivel fogalma sem volt arról, hogy merre találja a klubhelységet, jobb híján az ajtó előtt várta a többieket.
- Eltévedtél? – lépett ki a nagyteremből Perselus egy muffinnal a kezében.
- Mondhatni. Nem igazán akarom megvárni az elsősöket, tekintve, hogy nem tartozom közéjük.
- Ha gondolod, elkísérlek. Úgyis oda tartok.
A lány beleegyezése jeléül aprón bólintott és csatlakozott a fiúhoz. Az út csendben telt el, egyikük sem szólt egy szót sem. Roxanne próbálta megjegyezni az útvonalat, és a jelszót több kevesebb sikerrel.
- Azta! – ámult el a látványon. Mindig is természetbaráti volt, de nem a virágos rétet kedvelte a naplementében. Ő inkább a sűrű erdőket, csillagos égboltot részesítette előnyben, s az, hogy a Mardekár a tó alatt volt s betekintést engedett a vízi világba, teljesen lenyűgözte a lányt.
- Balra a fiúk szobái vannak, jobbra lesz a lányoké.
- Rendben. Innen már megleszek. Köszönöm Perselus.
- Ne nagyon járkálj éjjel a folyosókon, ha elkap Apolyon Pringle, hidd el nekem, az a találkozás örökre benned marad. Ha szerencséd van.
- Biztató – motyogta a boszorkány majd elindult a hálókörlete felé.
- Malfoy – szólt utána a fiú, mire a lány megtorpan – jobbra. Jobbra van a lányok szobája.
- Oh – nézett körbe zavartan a lány.
- Szerencséd, hogy nem látta senki. Ezt szigorúan veszik.
- Jó éjt – legyintett a lány, közben pedig hálás volt a figyelmeztetésért.
Nem érezte magát fáradtnak és kimerültnek egészen addig, amíg szinte az ágyába nem ájult.
Másnap reggel sem volt több kedve, mint előző este. Kényelmetlen volt neki a helyzet és kissé megrémült, hogy a szokásos Durmstrangos szoba helyett, ahova az összes lány be volt szorítva, egy sokkal visszafogottabb, családiasabb helyen ébredt.
A reggeli tusolás kissé felfrissítette, de a közérzetén nem javított, ahogy a nyüzsgő diáksereg sem a Nagyteremben. Azonban mielőtt belépett volna, hogy elfogyassza a reggelijét, a bejáratnál a négy házvezető tanár osztogatta az órarendeket. Mikor realizálta, hogy néhány órája a Griffendélesekkel együtt lesz, kettős érzéssel ült le az asztalához. Boldog is volt emiatt, de ideges is, azonban az okára nem tudott rájönni.
- Sirius, várj már! Most miért vagy ilyen? – futott a lány a Griffendéles fiú után. Késésben voltak McGalagony órájáról, de ez valahogy egyiküket sem izgatta. Talán Remust, aki Jamessel és Peterrel egyetemben kissé lemaradva bár, de próbálták tartani a tempót.
- Hagyj békén! – közölte a fiú. Roxanne segítség reményében hátrapillantott, de a fiúk értetlen arcát látva nem reménykedett benne. Jobb ötlet híján elkapta a fekete hajú talárját, mire az egy nem várt, hirtelen mozdulattal és hatalmas lendülettel fordult meg.
A fiú tenyerének csattanása a Mardekáros lány arcán mindenkiben megfagyasztotta a vért egy pillanatra. Roxanne először fel sem fogta, hogy mi történt, a fájdalom, az égető érzés és a fülcsengés csak másodpercekkel később zúdultak rá. Nem emlékezett rá, hogy a földre került, de mégis ott találta magát, Siriussal szemben, akinek az arcáról aggodalom volt leolvasható. Nem értette a lány, hogy mit mondanak neki, hosszú percekig csengett a füle és mire James is odaért hozzá, ő már újra talpon volt. Szó nélkül és könnyes szemekkel indult újra az Átváltoztatástan órájára, azonban nem realizálta, hogy sír. Mikor benyitott, minden szempár rá szegeződött, mégsem volt képes velük foglalkozni. Egy sajnálom elmorgása után leült a hátsó padok egyikébe és a pergamenjét elővéve lázasan jegyzetelni kezdett.
- Roxanne várj! – kiáltotta még a folyosóról a Black fiú, s csak azután bukkantak fel az ajtóban. Őket kevésbé zavarta, hogy a figyelem középpontjába kerültek, mint bárki mást a teremben.
- 10 pont a Griffendéltől a késésért – vonta össze a szemöldökét Minerva McGalagony majd visszafordult a táblához. Óra után mindenkit az útjára engedett, kivéve Siriust és Roxannét. Habár miután az idős boszorkánynak sikerült rávennie a lányt, hogy nézesse meg az arcát Madam Pomfrey-val, ő is elhagyta a termet. Várható volt, hogy nem történt semmi komolyabb sérülés, de az ápolónő ragaszkodott ahhoz, hogy jéggel hűtsék a lány orcáját, amit az érintett teljesen feleslegesnek tartott, nem hiába.
A kerülő miatt Roxanne lemaradt az első bájitaltan órájáról és elveszve indult a Legendás Lények Gondozására, mikor megállították.
- Miss Malfoy, egy percre, kérem.
A lány hátrafordult, hogy megnézze, ki szólította meg és meglepve látta, hogy a középkorú házvezetője állította meg. Enyhe bűntudat futott át rajta, hogy a nevét nem tudta.
- Segíthetek professzor úr?
- Ami azt illeti, igen. Ráér most?
A lány értetlenül nézett a varázslóra, majd bizonytalanul bólintott.
- Tulajdonképpen éppen órára indultam.
-Áh igen, tényleg! – mosolygott a férfi – Ebshont professzortól elkértem erről az óráról. Tudja Silvans jó barátom. Mivel bizonyos okok miatt nem tudott részt venni az órámon, kénytelen voltam ezt meglépni, hiszen muszáj felmérnünk a tudását.
- És ez az óra?
- Ne aggódjon Ms Malfoy, nem marad le sok mindenről. Ez a tantárgy egyébként is csak a harmadik évtől van, nem úgy, mint a Bájitaltan.
Amint a professzor hátat fordított a lánynak, Roxanne kihasználta az alkalmat és megleste a nevét az órarenden. Horatius Lumpsluck. Mintha hallotta volna már valahol ezt a nevet. A lány egy fáradt sóhaj kíséretében a Mardekárosok vezetője után indult, amit a férfi sem hagyott megjegyzés nélkül.