Prológus
A valódi TE
Prológus
A hideg kőlépcsőn a pincéből szalasztott denevér fekete talárja suhogott, míg a leggyorsabb versenyseprűket meghazudtolva jutott fel a torony tetejébe. Még csak meg se izzadt, egy kicsivel se vette gyorsabban a levegőt, minden jel arra mutat, hogy vastüdővel rendelkezik, mégis, mikor kopogott, gyors üteméből a türelmetlenség és a sürgetés enyhe érzete támadt.
-Gyere be, Perselus! – szólt ki egy öregedő hang, s szinte játszadozott a megfontolt és kicsit sem kapkodó magánhangzóin, a denevér benyitott, s azonnal az igazgatói asztal előtt állt.
Maga az iroda semmit nem változott az elmúlt évtizedekben. A takaros toronyszoba kedvesen tükrözte Dumbledore professzor régmúltba nyúló stílusát, ahogy a polcokat lassanként töltötte meg folyton zörgő, ezüstös ketyeréivel. Az ablakon át kedvesen sütött be a nap meleg fénye, aranyos körvonalat rajzolva az asztalon fekvő, már-már megsárgult pergamenekre. Oldalról Fawkes rikácsolt. Bár maga a szoba bizalmat sugárzott, Perselus tudta, hogy a férfi a legnagyobb ármánykodások mögött is megbújhatna, sőt, meg is bújik!
Pont Perselus az a személy, aki a leginkább képben van a háború minden eseményével, tudja az oldalak indítékait, erősségeit és gyengeségeit. Nincs olyan dolog, amire maga Perselus nem jött, vagy később nem jön rá, ezért is vette rá magát, hogy ebben a krízisben az igazgatóhoz forduljon segítségért.
-Igazgató úr, mint ahogy maga is jól tudja a Nagyúr feltámadt, s most ismét szervezkedik, sereget gyűjt és harcra készül…
Az igazgató kedvesen felemelte a kezét, jelezve a denevérnek, hogy hallgasson, bár Perselus szerint a megmozdulásban inkább látta a csendes felsőbbrendűséget, mint kedvességet.
-Pontosan tudom mire készül Voldemort, Perselus, hiszen vagy oly kedves mindig tájékoztatni engem és a rendet azonban, ahogy észrevettem, sürgős ügyről van szó, úgyhogy azt ajánlom mond egyenesen a tényeket, hogy mihamarabb intézkedhessünk az ügyben – bár idős hangja lassan és megfontoltan csengett, szemei sejtelmesen csillantak meg, mintha előre tudná, miféle őrült ötlettel jött elé a pince denevére.
Így Perselus nem tett mást, mint izmait megfeszítve, felvett egyfajta magabiztos felállást, és magyarázatba kezdett:
-A Sötét Nagyúr már most Malfoy-éknál szándékozik letelepedni, ami azt jelenti, hogy az a kúria lesz a halálfalók közvetlen központja és gyülekező helye. Attól tartok, hogy Draco-ra kihatna ez a légkör. Aggódom érte, és Narcissa is. Egy gyereknek nem kellene ilyen kegyetlen környezetben élnie…
-És mit szeretnél, mit tegyek, Perselus? – vágott közbe az öreg – Bízom benne, hogy egy számodra megfelelő megoldással jöttél hozzám.
Perselus mély levegőt kellett, hogy vegyen.
-Valóban – szúrós, fekete szemével az igazgató kékébe nézett – Szándékozom a keresztfiamat az ismert legbiztonságosabb helyre vinni, ami, bármennyire is nehéz kimondani, de Potter-nél van. Hiszen a vér miatt abba a házba vagy a környékére nem hatolhatnak be halálfalók.
Dumbledore nem szólt semmit. Kezét kéjesen az ölében tartotta, míg csendben bámulta a zsíros hajú bájitaltan tanárt. A percek teltek, de a denevér nem mozdult. Végül az öreg törte meg a csendet.
-Nem is tudom Perselus… Sok forog kockán, és egy olyan apró tényező, mint a kis Malfoy is képes lenne sok mindent változtatni, amire nincs szükségünk ezekben a bizonytalan időkben.
A denevér igyekezte indulatait magában tartani, és nem reagálni az igazgató furcsa beszédére. (Bár biztos volt benne, hogy ezt utólag mindenképp meg kell majd vizsgálnia)
-Uram, Draco a Roxfort diákja. Szóval az iskolának gondjába kell vennie. De nem hiszem, hogy ebben a nagy kastélyban is biztonságban lenne, tekintve a tavalyi eseményeket – utalt Barty Kupor-ra.
-Fiam, úgy hiszem nem látod át teljesen a kockázatot…
-Úgy hiszem maga nem látja át a helyzet sürgősségét! Hiszen diákokról van szó!
-Diákok, akik ős ellenségnek vallják magukat – állt fel az igazgató.
-Valóban. Ezért sem hiszem, hogy pont ők bármi oda nem illő őröltségbe keverednének. Ugyan mi lenne a legnagyobb probléma? Potter egyik hálószobáját átveszi egy másik ember? Nem lesz elég párnája, hogy tökéletesen ledőljön a délutáni vásárlásból? – a gúny érezhetően feszült a bájitalmester hangjában, még egy halk horkantást is hallatott.
Dumbledore erre nem tudott reagálni. Perselus úgy érezte, most válaszútra kényszerítette, hiszen vagy elárulja a legmélyebb, legsötétebb tervét azzal a gyerekkel, vagy áldását adja keresztfia védelmére. Bármi is lesz, Perselus-nak az már siker.
Végül az igazgató beletörődve hunyta le a szemét.
-Legyen, Perselus! Draco odaköltözhet Harry-hez… De csak azzal a feltétellel, hogy te magad vállalsz felelősséget értük, és hetente legalább egyszer meglátogatod őket, és megbizonyosodsz a korábbi helyzet változatlansága felől. Amint Draco kártékony hatással van Harry-re kénytelen leszek hazaküldeni őt.
Bár a kivetés nem volt Perselus ínyére, az, hogy keresztfia nem lesz egy fedél alatt a halálfalókkal megérte az eljövendő kellemetlenségeket. Hetente egy órát kibír Potter arcát bámulva, hogy valóban megvan e minden hajszála.
Elégedettséggel figyelte, ahogy az igazgató lassan visszaereszkedik a székébe, és Potter rokonaihoz szóló levelet kezd írni.
Valóban, mi baj történhet?